Házimájkrém (bónusz: csirkemájas saláta)

Többször próbálkoztam eddig májjal, nem volt rossz, de valami nem stimmelt. Aztán elmentünk Zolival egy étterembe, ahol isteni puha csirkemájat ettem salátával. Néhány nappal később a Malackarajon megmagyarázták, mit csináltam mindig is rosszul - túl sokáig sütöttem a májat. Még utánakerestem más helyeken is, gyűjtöttem az infókat, majd amikor késznek gondoltam magam a májjal való harchoz, vettünk fél kiló csirkemájat.

Első lépésként tejbe áztattam, így állt egy napot. Majd felolvasztottam néhány kanál libazsírt és megsütöttem. Tényleg csak öt percig, közben folyamatosan ellezőriztem, hogy puha maradjon, de ne legyen véres a közepe. Amikor készen lett salátára pakoltam, amit előtte olajos, balzsamecetes, mézes dresszinggel öntöttem nyakon. Isteni lett.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy megmaradt a máj fele, kettőnknek sok volt a fél kiló. Egy tálkába tettem a májat, ráöntöttem a még meleg libazsírt, és tettem még mellé két kanállal a libazsírból. Mozsárban összezúztam négy gerezd fokhagymát, azt adtam még hozzá, sót, borsot, chilit, petrezselymet és rozmaringot. Az egészet összeturmixoltam és kész. Még úgy melegen megkóstoltuk - hihetetlenül finom volt. A maradékot a hűtőbe tettem, reggelre kenhető keménységű lett. Szerencsére még az elején lefotóztam, különben nem maradt volna, feltöltöm még ma.

Tavaszi tekercs sárgabarackmártással

P1020901
Tavaszi tekercset sokszor készítettem már, nagyon egyszerű és nagyon finom étel. Kell hozzá rízstésztalap - ezt ázsiai fűszeresnél vettem meg. A töltelékhez darálthúst pirítottam meg és kevés káposztát, majd wok fűszerkeverékkel szórtam meg. A rízslapokat forró vízbe áztattam, majd a tölteléket belecsavartam. Az egészet forró olajban aranybarnára sütöttem, majd lecsepegtettem, hogy ne legyen olajos.

A legjobb része azonban most következik, a sárgabarackmártás. Ezt eredetileg sült hóshoz akartam elkészíteni, de gondoltam ehhez is jó lesz. És tényleg. Egy egész üveg sárgabarackot (a leve nélkül) össze kell turmixolni 3 evőkanál juharsziruppal, 3 evőkanál szójaszósszal, 2 kávéskanál fehér balzasmecettel, sóval és borssal. Kábé öt perc alatt kész. Nagyon gyorsan elfogyott, így már csak a végét sikerült lefényképezni. :)

Házi tagliatelle

Tagliatelle_a

Néhány hete lustálkodtunk az ágyban és a Paprikatévén néztünk valamilyen műsort, melyben házilag készítettek tagliatellét vargányagombával. Annyira egyszerűnek tűnt házitésztát készíteni és olyan jól nézett ki az elkészült étel, hogy rákattantunk a témára. Be kell szerezni egy tésztanyújtót és jobbnál jobb tésztákat fogunk főzni. Amúgy is szretjük az olasz pastákat. A döntés megszületett, de a sok tennivaló miatt nem sikerült azonnal beszerezni a gépet, mindenesetre felírtuk a beszerzednő konyhai gépek közé.

Tagliatelle_b

Lelkendezésünket azonban meghallotta belga barátunk, Greet és nászajándékként meglepett minket egy tészanyújtóval. Természetesen azonnal ki kellett próbálni. Emlékeztem a főzősműsorból, hogy 100 g liszthez 1 tojást keverünk, ilyen egyszerű. Lenne, ha tudnám, mennyi 100 gramm liszt. Némi kutatás után kiderült, hogy egy púpozott evőkanál liszt 20 grammnak felel meg, így az összekeverendő mennyiség 5 kanál liszt és egy tojás lett.

Tagliatelle_c

Nagyon könnyen ment a gyúrás, szép tésztagolyók lettek, és szerintem tökéletes keménységűek. Egy órára a hűtőbe tettem ezeket. Majd összeszereltem a gépet és elkezdtem a nyújtást. Először egy hosszú lapos tésztát kell nyújtani, csak utána felszaggatni. A nyújtást rosszul kezdtem, a legvékonyabb fokozaton álltam neki, de kiderült, hogy először vastagabbra kell nyújtani, majd egyre vékonyítani a tésztát. A hatos fokozaton kezdtük tehát, fokozatosan eljutva az egyesig.

Tagliatelle_d

Itt elkövettem még egy hibát, egymásra pakoltam a kész lapokat, amik persze összeragadtak. Kezdhettük előről. Második hiba, azonnal megkezdtük a szaggatást. De legalább negyed órát szárítani kell a tésztát, hogy szépek legyenek a tagliatellék. Szárítás után aztán nagyon könnyen ment a szaggatás, gyönyörű lett a tészta, alig öt percet kellett főzni.

Tagliatelle_e

A szósz nagyon egyszerű: paradicsom, fokhagyma, olajogyó, kapribogyó, bazsalikom, só, bors és kevéske vörösbor. Első alkalommal sokáig tartott a tagliatelle ekészítése, legközelebb már gyorsabb lesz, de így is több mint egy óra, míg elkészül. De érdemes szórakozni vele, isteni lett!

Sült kecskesajt salátával

Dscn1483

Ha sikerül kecskesajtot vennem, ez az első, amit elkészítek. És a második is. A salátához rukkolát, fejessalátát és madársalátát kevertem össze. A dressinghez olivaolajat, balzsamecetet és mézet. Közben kisütöttem apróra vágott bacont és rádobtam a salátára. A kecskesajtot bekentem mézzel és a baconos zsírban megsütöttem mindkét oldalát. Tíz perc alatt kész lett.

Sült Camembert

Dscn1479

Új sütőm van. Vagyis öt év óta ez az első sütőm, és úgy döntöttem valami olyat készítek, amit még soha nem csináltam. Londonban ettem egyszer sült camembert, elképesztően finom volt, de sütő hiányában nem sikerült itthon is elkészítenem.

Kell hozzá egy egész camembert. Késsel beleszúrkáltam néhányszot és fokhagymaszeleteket dugtam bele. Bekentem olivaolajjal, majd ráborítottam egy kis darab alufóliára. A másik oldalát is megszúrkáltam néhányszor, rászórtal kakukkfüvet és metélőhagymát, majd bekentem ezt is olivaolajjal. Egy másik darab alufóliával fedtem be és előmelegített sütőbe tettem 20 percre. Belül teljesen megolvadt, pirítóssal isteni finom.

Brokkolikrémleves kecskesajttal

Dscn1478

Mindig is szerettem a brokkolit, de egészen idén őszig a fagyasztottat vettem, egyszerűen fogalmam sem volt, hogy a friss brokkolit ugyanúgy kell feldolgozni, mint a fagyasztottat. Aztán tavaly ősszel összeszedtem a bátorságom és vettem egy friss brokkolit.Kkrémleves lett belőle. Annyira finom lett, hogy azóta jól megy a brokkolibeszállítóknak az óbudai piacon.

A krémlevest nagyjából hat perc alatt el lehet készíteni, pont az ilyen vasárnap estékhez jó, amikor legszívesebben fel sem állnék a babzsákfotelből. A forró vízbe dobtam a megmosott brokkolirózsákat, nagyjából öt perc alatt meg is főttek. A brokkolit a turmixgépbe tettem, a feléig felöntöttem vízzel (abból, amiben főtt a brokkoli) és krémesre turmixoltam. Csak egy kis só kell hozzá és kész.

A levest egy szelet kecskesajtra öntöttem. A sajt teljesen megpuhult, szinte felolvadt a forró levesben, ettől elképesztően finom lett.

Spanyol tortilla, salátával, babpürével, chilis majonézzel és fetasajtkrémmel

Dscn1477

A spanyol tortilla létezéséről másfél héttel ezelőttig nem is tudtam. A múlt héten Antwerpenben jártam, a Novylon nevű helyen egy holland és egy izraeli lány készített spanyol tortillát, valami érdekes szósszal, salátával és babpürével. Az étel remek volt, perszehogy el kellett készítenem nekem is.

A Spanyol tortilla: megfőztem egy nagyobb krumplit és feldaraboltam, kábé mint ha krumplisalátát készítenék. Nagyon kevés olajon megpirítottam egy pici fej lilahagymát, aztán beledobtam a krumplit és együtt sütöttem néhány percig. Közben felvertem négy tojást, egy pici só került bele, majd az egészet ráöntöttem a krumplis hagymára. Amikor megsült az egyik oldala, meg kell fordítani. Ez eléggé macerás, én fogtam egy tányért, ráborítottam a tortillát és visszacsúsztattam a serpenyőbe. Egy perc múlva kész is volt.

Persze a legjobb otthon készített majonézzel lenne, de ehhez nem volt türelmem. Merthogy kiderült, hogy az előbb említet szósz házlilag készített majonéz volt, sáfránnyal és fokhagymával. Nos, én fogtam egy kis majonézt, tettem bele fokhagymát, chilit, borsot és jól összekevertem az egészet.

A babpüréhez egy konzerv vörösbabot turmixoltam össze. A fetasajtkrémhez pedig vágtam egy szelet fetát, összenyomkodtam villával, tettem bele olajat, borsot és fokhagymát és már kész is.

A salátához pedig fejessalátát, rukkolát és madársalátát kevertem össze, egy kevés balzsamecetet és olivaolajat öntöttem a tetejére.

Nagyon egyszerű recept, nagyon gyorsan kész van és nagyon finom.